Harmadik Hét a suliban....

Mostanában olyan fárasztó napjaim vannak, hogy mire elhatározom, hogy irni szeretnék, addigra elmegy minden energiám, és már csak az ágyra tudok gondolni.

Mostanában jobban vagyunk, ha megláttom, alig varom, hogy belefekhessek, és amikor kikelek belőle, akkor erős vágyat érzek, hogy még hadd maradhssak egy kicsit.

Elhatároztam éppen ezért, hogy majd az iskolában, megirom a magam blog bejegyzését. Most éppen ebéd szünet van, mindenki kint eszik, én megegy kicsit elbújtam a csöndesebb teremben, hogy nyugodtan, tudjak irni.

Elkezdtem a harmadik hetemet is az iskolában. Lassan-lassan a végéhez közeledem.
A héten elmentem egy másik iskolába beiratkozni, mert muszáj még tanulnom, sajnos ennyi nem elég. Van a városban egy középiskola, ahol felnőtt oktatás is van, sok féle szak közül lehet választani. Heti kétszer lenne, kedden és csütörtökön órám, napi 2-2 óra. Sajnos, nem minden nap kénne mennem, de egy valami nyugtat, hogy sokkal olcsóbb, mint a mostani tanfolyamom. 2 hónapos lesz.

Szóval beiratkoztam. Egy kicsit féltem, hogy is lesz a dolog, mert interneten megnéztem, és amire jelentkezni szerettem volna, az csoport már megtelt. Félve mentem és beszéltem a recepciós nénivel. Mondtam neki, hogy egy hónappal ezelőtt, amikor érdeklődtem, beszélgettünk, és ő a Level 3-at javasolta nekem.

Elmondta, hogy sajna nincs hely a Level 3-ba, de ahogy hallja, hogy most, hogy beszélek, meg beszéltük, hogy jelenleg is tanulom a nyelvet, igy mondta, hogy szerinte a Level 4 is menne nekem. Nagyon meglepődtem, amikor ezt mondta. Azt is mondta, hogy az első napon, majd irunk tesztet is, úgyhogy ne aggódjak, ha mégse lesz jó nekem a csoport, akkor mehetek könnyebbe. De remélem minden rendben lesz, és hozom majd a szintet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése